Eseménynaptár

Előző hónap Előző nap Következő nap Következő hónap
Év szerint Hónap szerint Hét szerint Nézd a mai napot Keresés Ugrás a hónaphoz

Bakonybéli geo-zarándok túra

 

Geo-zarándok túránk kiinduló helyszíne a Bakonybél határában lévő Szent-kút (Borostyán-kút), ahol egy rövid sétát teszünk egy a festői szépségű tavacska és a forrásmedence körül, miközben röviden megidézzük a béli apátság és a vele összefonódott ősi szent források, áldozókövek misztikus világát. Ezután a kereszténység emlékeit járjuk sorra: a Lourdes-i Szűz Mária szobor melletti sziklás vadcsapáson felkapaszkodunk a kálváriával megkoronázott eocén mészkőből álló szigethegyre, hogy a stációk során leereszkedve visszatérjünk a festői tavacska partjára.

sj 20240501 01 700

A következő szakaszon egy kaptatót kell leküzdenünk, de megéri: lenyűgöző körpanorámát nyújtó rejtett kilátópontról gyönyörködhetünk a Magas-Bakony hegyeiben. Tenyerünkbe vehetjük a sziklafalakból kipergő, lapos kavicsokat utánzó óriás egysejtűek megkövesedett vázait, melyek „Szent László pénze” néven vonultak be a magyar mondavilágba.
Leereszkedve a Gerencéhez egy rövid ebédszünete tartunk a Bányász-kútnál, majd a Bakony egyik legvadregényesebb szurdokába is bemerészkedünk egy rövid szakaszon, ahol megtapasztalhatjuk, azt a drámai változást, ahogy a természet visszahódítja az ember járta helyeket. Hatalmas sziklafalak hajolnak fölénk, óriási kőtömbök mederbe zuhant darabjaira léphetünk, s ha közelebb hajolunk hozzájuk, fedeles fagyi tölcsérhez hasonló megkövült csigaházak metszetét, vagy kidomborodó formáit fedezhetjük fel bennük. A zord sziklavilágból a Gerence szelíd, kiszélesedő völgyében tavaszi virágok között kanyargó erdei ösvényen több alkalommal keresztezzük a patakot, hallgathatjuk a patak mederlépcsőkön bukdácsoló vízeséseinek csobogását.
Bakonybél felé közeledve elmegyünk egy különleges kőzetből álló Csepegő-kő és a híres indián tábor mellett.
A geotúra után Bakonybélben bekukkanthatunk a szerzetesek különleges hangulatú boltocskájába és a Pannon Csillagda Látogatóközpontba ami fantasztikus élményt nyújt annak, aki kicsit több időt tud szánni a programra.

Találkozási hely: Bakonybél, Borostyán-kút (Szent-kút) melletti füves parkoló
GPS: 47.244190, 17.731624 TÉRKÉP ITT
Geotúra dátuma és időpontja: 2024. május 1. (szerda), 10:00 óra
Geotúra hossza:  9 km
Geotúra várható időtartama: 5–6 óra
Geotúra nehézsége: közepes
Geotúra jellege: térítéses, részvételi díj(ak): Teljes ár: 3000 Ft; kedvezményes: 2000 Ft. Gyerek: 1500 Ft
Előzetes jelentkezés: szükséges, módja: telefonon vagy e-mailen mobilszám és e-mail cím megadásával a túra időpontját megelőző nap (2024.04.30. kedd) 20:00 óráig
Szükséges felszerelés:időjárásnak megfelelő túraöltözet és túracipő (zseblámpa, zárt, kirándulásra alkalmas, bejáratott, kényelmes, lehetőleg vízálló cipő), innivaló, ennivaló; javasolt: fényképezőgép, távcső.

Geotúra-vezető neve és elérhetőségei:
Sárdy Julianna, geotúra-vezető,
tel.: +36 30 491 0061
e-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Felhívjuk szíves figyelmedet, hogy ez a geotúra csoportok számára egész évben megrendelhető a túravezetőnél!

A túra minimum 10 fő jelentkezése esetén indul! A túrára maximum 30 főt tudunk fogadni.

A programváltoztatás jogát fenntartjuk. Javasoljuk, hogy a program előtt érdeklődj a megadott elérhetőségeken! A programon mindenki saját felelősségére vesz részt. Kérünk, hogy a megadott indulási időpont előtt 10 perccel érkezz a helyszínre. A program során készült fotókat felhasználjuk kommunikációnkban, nyomtatott és online felületeken egyaránt. Amennyiben nem szeretne a képeken szerepelni, kérjük, jelezze a programot vezető túravezetőnek.

Köszönjük!

 

BakonyBalaton Geopark Partner logo

 

 Kérünk, amennyiben van rá módod közösségi közlekedéssel gyere a túrára!

Online menetrendek az odautazás megszervezéséhez:
Busz: menetrendek.hu | Vasút: mavcsoport.hu

 

Vissza

JEvents v2.2.7   Copyright © 2006-2012