Boldog 200. születésnapot, avagy két évszázada született meg a szabályozott Balaton

Éppen kerek kétszázadik esztendeje annak, hogy egy egészen különleges esemény történt: 1822-ben lebontották az egy évvel korábban leégett siófoki vízimalmot. Ezen épület eltűnése gyökeresen változtatta meg a Balaton további sorsának alakulását.
De miért volt oly meghatározó ennek a jelentéktelennek tűnő épületnek a lerombolása, és milyen okok vezettek a pusztulásához? A válaszért a török uralom utáni időkbe kell visszamennünk.


siofok i kat felm

szabadi i kat felmSiófok és Szabadi a XVIII. század végén. A Sió még javarészt természetes mederben folyik, amelyből gyakaran kilép, vadregényes lápvilággá változtatva a környékét.. Forrás: Első Katonai Felmérés, mapire.eu

Eltekintve az ember létét többe ezer éve biztosító, alapvető tevekénységét fémjelző táji elemektől (maguk a települések, földutak, szántók, szőlőhegyek), elsősorban a vízszabályozás volt az egyik korabeli tájformáló tevékenység, mely nagy hatással bírt a Balaton térségében is (a másik a természetes növénytakaró kiirtása volt).

A török kor után lepusztult állapotban volt az ország: a Dunántúl Balaton környéki részén, olyan környezeti viszonyok uralkodtak, melyek ma elképzelhetetlennek tűnnek. A mintegy 18 ezer km²-nyi teljesen elvadult mocsaras terület – benne a Balaton melletti berkekkel – az év nagyobb részében szinte járhatatlan volt. Nemcsak a szomszédos vármegyék, hanem sokszor az egymáshoz közeli falvak is hónapokra el voltak vágva egymástól. Az áradó vizeket a domborzati viszonyok miatt nem tudták levezetni, így azok a völgyekben megrekedtek. Mindezt tetézte, hogy a kis esésű vízfolyásokra gátakkal bíró vízimalmokat építettek, melyek működtetéséhez a vizet duzzasztani és tározni kellett, fokozva a mocsarasodást. A sűrű lápokban milliószám tenyészett a szúnyog, a vidék jó része egészségtelen lakóhellyé vált, ahol pusztított a malária és a lépfene. Mindezeknek számos oka volt, melyek közül a legfontosabb, hogy a török hódoltság alatti zavaros évtizedeket, majd a felszabadítást és a Rákóczi-szabadságharcot követően még évtizedekig elhúzódtak a birtoktulajdonlási ügyek, nem volt valódi gazdája a földeknek. Amíg ezen állapot nem rendeződött, nem lehetett nagy horderejű vízrendezési és folyószabályozási munkákat folytatni.

A XVIII. század második felében fogalmazódott meg a mocsarak lecsapolásának és a folyók szabályozásának szükségessége. Az elmocsarasodott területek immáron rendezett viszonyú birtokosai az eddig parlagon heverő földjeiket szerették volna termelésbe vonni (lehetőleg állami pénzen), vagyis a nyughatatlan, tájformáló ember előtt ismét felcsillant a természeti erőforrások jobb kiaknázása, az anyagi haszonszerzés kecsegtető reménye. E szándék javarészt egyezett a bécsi kancellária célkitűzéseivel: a kincstári bevételek növelése érdekében szerette volna – különösen a törököktől visszafoglalt területeken – Anglia, Franciaország, Hollandia mintájára a gazdaságát és külkereskedelmét élénkíteni, ami pedig kényszerűen megkövetelte a közlekedés, a szállítás feltételeinek javítását és a termelékenységének fokozását. Ennek jegyében irtózatos, gigászi, erőforrást nem kímélő és évszázadokig tartó vízszabályozó munkálatok kezdődtek szerte az országban, melyekre külön erre a célra létrehozott vízszabályozó (gyakorlatilag vízapasztó) társulatok voltak hivatottak a Balaton térségében. Jól jelzi a bécsi udvar elszántságát, hogy a század végén még a Balaton szinte teljes lecsapolása is napirenden volt. A Krieger Sámuel nevével fémjelzett, és Mária Terézia által jóváhagyott terv nem kevesebbet, mint a teljes Dunántúl vízszabályozását és hajózhatóságát tűzte ki céljául.

Történetünk főszereplője az 1842. augusztus 3-án megalakult „Balatonmelléki Somogymegyei Vízlecsapoló Társulat” későbbi (1888-tól) sokat sejtető nevén „Balaton Anyavíz-szabályozó Társulat”. A szervezet – az említett siófoki vízimalom 1822-es lebontását követően – 1847-ben megvásárolta a veszprémi káptalan Balatonkilitinél lévő vízimalmát, melyet 1848-ban a gátjával együtt el is bontott. Ezt követően a malom helyétől egészen Siófokig 1 615 méter hosszúságban a még természetes állapotú Siónak csatornát alakíttatott ki. A jelentéktelennek tűnő beruházások egészen drámai hatással bírtak: a siófoki malom eltávolítása után kereken egy méterrel, a Balatonkiliti malom elbontása és a csatorna kiásása nyomán pedig további 1,47 méterrel csökkent a tó vízszintje az akkor átlagosnak tartott vízszinthez képest! Így forrt össze e két malom sorsa a Balatonéval, és vált jelentőségteljessé az eltűnésük. Az első malom elbontásától, kétszáz éve számíthatjuk tehát a Balaton természetes állapotának megszűnését, és az új Balaton keserédes születésnapját.

Az ezt követő évtizedekben gyökeresen megváltozik a Balaton vidéke, megindul az elképesztő mértékű vízszabályozás, nem kis mértékben a fürdőzőtevékenység és az idegenforgalom igényeinek kielégítése végett. A tó mai arca jelentős mértékben már az ember keze munkájának eredménye: vizének szintjét zsilipek tartják kordában, megszüntetve a mainál lényegesen nagyobb egykori vízszintingadozásait; a berkeket, mocsarakat lecsapolták, kiszárították, a tópart jó része betonnal és hullámtörő kőrakásokkal lett megzabolázva, és ma már alig találni olyan partszakaszt, ahol ne jelenne meg az ember kezének nyoma. Az eredeti funkciójukat elveszített, üdülőtelepekké egyszerűsödött tóparti települések – főleg a déli parton – több tízkilométeres szakaszokon összeérnek. Bennük a sakktábla alaprajzú utcákban nyaralóépületek ezrei állnak, lakóik, használóik javarészt kicserélődtek, a hagyományosnak mondható népi kultúra eltűnt. A tájat utak, vasutak, csatornák, villanyvezetékek szabadalják. Szerencsére, mindezek ellenére így is akad, amit érdemes, sőt mi több kötelessége a jelen kor emberének megóvni, és bemutatni a térség páratlan természeti és kulturális örökségéből.

Kubikosok dolgoznak a Sió csatorna szabályozásán 1900-ban. Forrás: Fortepan/Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum/BAHART Archívum
fortepan 183324

fortepan 183325

belenez fortepan 183463 700

fortepan 183328

 

 

Vöröskő sziklák és öreg tölgyek ölelésében a legfiatalabb „füred”

A Balaton északi partján két füred is található egészen közel egymáshoz: Balatonfüred és Káptalanfüred. A közhiedelemmel ellentétben a „füred” földrajzi név alapvetően nem a fürdő szavunkkal, illetve a fürdőzéssel függ össze, csak a XIX–XX. században lett ez az uralkodó olvasata az ilyen végződésű településneveknek. Az eredeti jelentésű „füredek” (pl. Balatonfüred, Tiszafüred) ugyanis a fürjről (Coturnix coturnix), vagyis a zömök – gabonaföldeken, mezőkön élő – madárról kapták a nevüket. Az újabb füredek, mint az elsőként „füredesített” Ótátrafüred (majd később Lillafüred, Biharfüred, Mátrafüred stb.) és végül a legifjabb Káptalanfüred a Balatonfüred településnév félre- vagy átértelmezésén felbuzdulva tudatosan készült helységnevek. Mivel a Balaton-parti város már a XIX. század első felében népszerű, híres és látogatott fürdőhely volt, a füred és fürdő szavak összecsengéséből adódóan, a fürdő jelleg jelentéstartalomra hajazva több más fürdő- és üdülőhely – engedve a divathóbortnak – ugyancsak a -füred végződést kapta. Így ír erről Szarvas Gábor nyelvész, a magyar nyelvművelés megteremtője egy 1892-es kritikai hangvételű értekezésében: „Ki ne ismerné, a tejjel és mézzel folyó hazában született, az Aurorakor novelláinak kedvelt színterét, a kies Balaton-füredet? (…) Ha az alföldi fürdők elsejét, a Balaton gyöngyét megilleti a Füred nevezet, méltán, ha nem méltábban, megilleti a fölvidék legkiválóbb nevezetességét, a Tátra gyöngyét is a Füred név (…) Mert, így okoskodtak a Szepesség nyelvtudósai, Füred és fürdő épen úgy mindegy, a miként mindegy titkár és titoknok…”

masodik katonai felmeres kocsi to 700
Alsóörs környékének térképe a XIX. században. A középen jobb oldalon látható a „Köcsitó” felirat sejteti a majdan létrejövő Káptalanfüred területét. Forrás: Magyar Királyság (1819–1869) - Második katonai felmérés, mapire.eu

Kaptalanfured web 10

Részlet a káptalani erdő felparcellázását hiredető korbeli prospektusból. Forrás: Polniczky József: Káptalanfüred évtizedei képekben 1930-2000

Káptalanfüred születése 1930-tól datálható, amikor a tulajdonos Veszprémi Székeskáptalan (a Veszprémi Püspökség kanonoki közössége) mintegy 101 katasztrális hold (58,13 hektár) nagyságú egybefüggő fenyves és csertölgy erdőség parcellázását határozta el. A névválasztás korántsem volt egyszerű, majdnem egy évtizedet vett igénybe: „A belügyminiszter a Zala vármegyébe kebelezett Alsóörs községhez tartozó parcellázott területrész lakotthely végleges nevét «Káptalanfüred» néven állapította meg.” adta hírül az MTI 1938. május 2-án. Ezzel ténylegesen létrejött legfiatalabb füredünk, és pont került a termékeny névadási próbálkozásoknak: mai nevét Alsóörs-Szentmihályfürdő, Balatonkáptalan-telep, Balatonkáptalan-fürdő elnevezések után kapta.

Kaptalanfured web 5

Kaptalanfured web 4
A káptalanfüredi Angyalos Boldogasszony kápolna és az 1938-ban (a település névadó évében) öntött harang. A kápolna területét 1937-ben kapták meg a ferencesek, de a nagyszabásúnak tervezett építkezésből először csak a kriptaépület készült el, melyben 1956-ban kezdte meg a működését a kápolna. Mai formáját 2000-ben nyerte el. Kép: Korbély Barnabás

A telep 1935-ben kapott vasútállomást a Budapest–Tapolca és a Veszprém–Alsóörs vonalakon, a határán állott vasúti hidat 1940-ben építették meg, majd a Veszprémig terjedő vonal megszüntetése (1969) után, 1973 decemberében bontották el. A strandfürdő kiépítése a parcellázás földmunkáival párhuzamosan kezdődött az 1935–36-os években, amit a telektulajdonosok kedvezményesen vehettek igénybe.

Kaptalanfured web 3

Kaptalanfured web 6

Kaptalanfured web 8
Káptalanfüred egyik páratlan jellegzetessége a mindent uraló vörös homokkő, mely egészen sajtságos hangulatot kölcsönöz a településnek...
Kép: Korbély Barnabás

Káptalanfüred egy megyeváltáson is átesve (1946-ban a Balatonfüredi járás Zalától Veszprém vármegyéhez került) később, 1950-ben Balatonalmádi nyugati településrészévé vált. Az elcsatolás komoly veszteséget jelentett Alsóörsnek: elveszítve legdinamikusabban fejlődő részét, megvált lakóinak és lakóházainak kb. egyötödétől is. Az üdültetés a kezdeti nyaralóépületek mellett ifjúsági (kezdetben cserkészek, majd úttörők, egyetemisták) sátortáborozás formájában öltött testet. Később, az 1960–70-es évektől gombamód szaporodó faházak váltották fel a sátrakat, gyermekek és fiatalok ezreinek megteremtve a nyaralás lehetőségét. Mindezek mellett intézményi, vállalati üdülőépületek és magánszálláshelyek létesültek, és egy részük üzemel ma is. Az idegenforgalom serkentőleg hatott a vendéglátóiparra, a kiskereskedelemre és szolgáltatásokra: a vállalkozások már 1937-tól megjelentek. Az egykor szinte kizárólagos dominanciát élvező rekrációs-üdülési funkció mellett erősödni látszik a lakó funkció terjedése, mely napjainkban az egész Balaton vidékére jellemző.

Kaptalanfured web 1

Kaptalanfured web 2

Kaptalanfured web 7

Kaptalanfured web 9
... a másik a Balaton-partig lenyúló összefüggő erdő és a lombsátor alatt megbújó vöröskő anyagú nyaralók. Az épületek egy kisebb része még a kezdeti idők hangulatát idézi fel. Még a háború utáni időszakban és napjainkban is szerencsére megtalálható a vöröskő az építőanyagok között. Fotó: Korbély Barnabás

A városrész egyedi és utánozhatatlan hangulatát az adja, ahogy a vörös homokkő kibukkanásokkal teletűzdelt zárt erdő – benne több, tágas erdőkerttel bíró, színvonalasan megépített, vöröskő falazatú nyaralóval – egészen lenyúlik a Balaton partjáig, különleges miliőt kölcsönözve annak. Ilyen lakó- vagy nyaralóépületekkel és egyben zárt erdővel rendelkező terület szinte alig akad a Balaton vidékén, de ekkora méretű aligha. A perm időszaki vörös homokkőbe, a Balaton-felvidék egyik jellegzetes, széles körben felhasznált építőanyagába lépten-nyomon belebotlunk Káptalanfüreden. Az itt található Köcsi-tó partján kiépített tanösvényen vagy akár a szomszédos alsóörsi Vöröskő tanösvényen, tájrendezett kőfejtőkben ismerhető meg az a félsivatagi ősföldrajzi környezet, amelyben kialakult ez a kőzet. A nagyjából 260 millió éve az egykori folyók ártereiben lerakódott üledékekből képződött vörös homokkő alapvetően határozza meg a település- és a táj képét. Alsóörsön és Káptalanfüreden is számos szép épület, kerítés és támfal dicséri a kőbányászok, kőfaragó mesterek (ahogy régen hívták őket: ritzerek) fáradságos munkáját, újabban pedig nyári alkotótáborokban „keltik életre” ezt a jól faragható kőzetet. A településrész több eleme, közöttük az igazán különlegesnek mondható erdőborítottság és néhány épület helyi védelem alatt áll.

 

 

Zakatolás a Bakony szívén át: a Győr–Veszprém vasútvonal

Túlzás nélkül állítható, hogy a MÁV 11. sz. vonala az ország vasútvonalainak képzeletbeli szépségversenyén – legfőképp, ami vonatablakból az utazó elé táruló látványt illeti – dobogós helyezést érne el. A vasútvonal Magyarország ritka hegyi vasútvonalai közé tartozik és műszakilag is egyedülálló. Egyrészt hazánk legmeredekebb vonala, másrészt az impozáns Porva–Csesznek és Vinye közti szakaszon három alagúton és két völgyhídon át kanyarogva zakatolnak a szerelvények a Cuha-völgyében. Szenvedélyes rajongóknak további csemegét jelent, hogy itt található hazánk egyetlen omlásvédővel ellátott alagútja. E vonalrészen áll a brilliáns tervező, Gubányi Károly nevét őrző emblematikus viadukt és mellette az 1896-os vasútépítési emlékmű. A völgyhíd tervezőjének egészen elképesztő és kalandos életútja volt. A diploma megszerzése után néhány évig idehaza dolgozott vasútépítéseken, majd 1896-ban Lóczy Lajos biztatására Mandzsúriába utazott, ahonnan egy vlagyivosztoki kitérővel Ausztrálián át tért haza 17 évvel később és a Pest környéki Pilisen létesített mintagazdaságot. Több útirajza, valamint műszaki, gazdasági és gazdaságpolitikai tárgyú tanulmánya jelent meg, sőt szépirodalommal is foglalkozott.

gy vsz 05 gulyas attila  20210312 700 1
A Gubányi Károly-híd. Forrás: Gulyás Attila/turistamagazin.hu

A jelenleg 15 megállóhelyből álló vasútvonal első szakasza a millennium évében engedte a Bakony szívébe az első szerelvényt. Építését a beszédes nevű Győr–Veszprém–Dombóvári HÉV vasúttársaságnak köszönheti, az anyacég nevében szereplő kiterjedt hosszúságú vonal részeként. A vonal két részletben készült el: a Győr–Bakonyszentlászló szakaszt 1896. augusztus 11-én, a Bakonyszentlászló–Veszprém szakaszt 1896. december 16-án adták át a forgalomnak.

gy vsz 05 gulyas attila  20210312 700 5Motorkocsi a Gubányi Károly-hídon 1939-ben. Forrás: Fortepan/Villányi György

De milyen okok vezetnek oda, hogy egy cég egekbe szökő költségek árán egy hegységet átszelve építsen vasutat? A 19. század második fele jelentős gazdasági fejlődést hozott az ország életében, így ezen időszak a nagy vasútépítések korszaka is. A század végén Győr életében még egy vasútvonal hiányzott, hogy a város tényleges vasúti csomópontként megkérdőjelezhetetlenül regionális szerepkörre törjön. Ez volt a már említett Győr–Veszprém–Dombóvár vasútvonal. Megépítését első sorban az indokolta, hogy a fában, szénben, sertésben gazdag Bakonyvidék Győrön keresztül kapcsolódjon be a kereskedelembe, valamint Győr és a tengerparti Fiume között megvalósuljon a legrövidebb vasúti kapcsolat. De volt még egy jelentős érv: ebben az időszakban a tradicionális sertéstartás fokozatos eltűnésével robbanásszerűen terjedt el és fejlődött az „iparszerű” sertéstartás. Mindezzel párhuzamosan a sertéskereskedelem is újból fellendült, de lábon történő hajtás helyett immáron vaspályán. Budapesthez hasonlatosan (naponta 1500 sertést vagoníroztak a Béccsel közvetlen vasúti összeköttetésben lévő „Kőbánya-Hízlalón”) Győrött is korszerű sertésszállások épültek, melyeken egyenként évi 20–30000 sertést hizlaltak fel. Nem véletlenül járult hozzá Győr városa egy jelentős összeggel a vasút építésének költségeihez.

gy vsz 05 gulyas attila  20210312 700 7
Hasít a vonat zirc mellett. Forrás: Gulyás Attila/turistamagazin.hu

A személyszállítás a vonalon elenyésző jelentőségű volt az ötvenes évekig. Ezt erősítette a térség bányászatának felvirágzása is: rengeteg kőszenet, mangánércet és bauxitot szállítottak. A ma sípályájáról híres Eplény 1932-től 43 éven keresztül egy magánércbányának is otthonául szolgált. Tömött tehervonatok cipelték a dudari kőszenet a külön erre a célra épített Zirc–Dudar szárnyvonalon, Bakonyszentlászlón pedig a környéken kitermelt bauxitot vagonírozták. A bányászat már a múlté, napjainkban elsősorban a kirándulók veszik igénybe a vonalat és csodálkoznak rá a táj szépségére.

gy vsz 05 gulyas attila  20210312 700 3
Hazánk egyetlen omlásvédővel oltalmazott alagútja. Forrás: Gulyás Attila/turistamagazin.hu

A vonal a turisztikai jelentőségét az általa érintett lévő nagyobb városoknak (Győr, Pannonhalma, Zirc, Veszprém), de méginkább a közutaktól távol futó Cuha-völgyi szakaszának köszönheti. Ezen a vonalrészen találhatóak azok az állomások, ahonnan felfedezhetjük a Magas-Bakony páratlan kincseit, értékeit. Sokakat nosztalgikus emlékek fűznek ehhez a vasútvonalhoz: osztálykirándulások ezreinek nyitányát jelentette a fémszagú vagonokban való utazás a Cuha-völgyében. Sokszor felmerült a vonal bezárásának gondolata, végül 2011-ben a Győr–Veszprém vasútvonal Cuha-völgyi szakasza védett műemlék lett.

gy vsz 05 gulyas attila  20210312 700 11
Vonat  „védett” vonalon. Forrás: Gulyás Attila

 

 

Éhes disznó makkal álmodik...

Éhes disznó makkal álmodik, tartja a közismert mondás. De hogyan álmodhat egy disznó erdei makkokról, amikor egész életét egy ólban bezárva tölti, miközben takarmányokkal tömik? Nos, ez a mondás azokból az időkből származik, amikor az állatokat – így a disznókat is – kihajtották a szabadba legelni.

szentgal disznok a faluban 700
Kondás hajtha az állatokat Szentgálon. Forrás: Laczkó Dezső Múzeum

Akkoriban, az istállózó állattartás létrejöttét ösztönző takarmánynövények, főleg a kukorica és a burgonya európai megjelenése és széles körű elterjedése előtt a sertéstakarmányozás alapja a makkoltatás volt. Igaz ugyan, hogy a makk mellett mindenféle mást (gyökereket, gombákat, lárvákat, egyéb növényi részeket) is kitúrtak és megettek a sertések, ennek ellenére ezt a legeltetési módszert makkoltatásnak nevezik. A sertéseket hagyományosan olyan területeken legeltették, amelyek más állatfajok legeltetésére nem voltak alkalmasak: erdőkben, vízjárta területeken, illetve aratás után a tarlókon. Az állatokat folyamatosan hajtották, olykor nagyon nagy távolságokat megtéve. A sertések legelőre járó csoportját többféleképp hívták: konda, falka, nyáj, csürhe; őrzője pedig a kanász, más néven kondás volt.

20200120 bihari sertesmakkoltatok 700
Különösen az alföldi területekről jártak fel rendszeresen az erdélyi hegyi területekre, akár 80–100 km távolságra, sőt messzebbre is elhajtották a sertésnyájakat. Forrás: Magyar néprajz, arcanum.hu

A sűrű, összefüggő erdőkkel borított Bakony vidékén igen elterjed volt a makkoltatás, és nagyon komoly hagyományai alakultak ki. Sőt még egy – mára már eltűnt –, a ridegtartást kifejezetten kedvelő, igen vad természetű sertésfajta is kifejlődött a térségben, melyet egyszerűen bakonyi sertésnek neveztek el. Egy nem bizonyított vélekedés szerint Zirc neve a zsirec, azaz makkoltatás szóból ered.

20200120 szengal kornyeke i kat felm 700
Erdőborítottság a Bakonyban a XVIII. század végén, fent középen Szengál, jobb oldalon Veszprém látható. Forrás: Magyarország (1782–1785) - Első Katonai Felmérés, mapire.eu

Makkhullás után októberben vagy novemberben hajtották fel a sertéseket az erdőkbe, és ott is tartotta őket a velük élő kondás, míg a hó le nem esett vagy a makk el nem fogyott, akár tavaszig is. Az élelmet nyújtó erdőkben a sertéseket folyamatosan hajtották, ahogyan a makkot felették, és nem emeltek számukra állandó építményt. Sok esetben a – hideg hónapok kivételével – pásztoroknak sem mindig volt állandó tanyájuk, a tűz mellett aludtak. A hideg beköszöntével odvas fákban találtak menedéket, vagy kanászkunyhót emeltek, de az is megesett, hogy a disznót a kanász kizavarta a gödréből és ott húzta meg magát. A kondás megkülönböztette a saját jószágait, de nem bőrbe égetetett jegyekkel, hanem a fület lyukasztotta vagy metszette. A sertéslegeltetésnek volt egy napi ciklusú változata, amikor hajnalban a kanász összeterelte a falu disznóit, majd kihajtotta őket, este pedig vissza.

20210120 kanaszkunyho 02 700Bakonyi kanászkunyhó. Forrás: Laczkó Dezső Múzeum

20200120 kalap 700
Széles karimájú bakonyi pásztorkalap. Forrás: Laczkó Dezső Múzeum

A pásztorok a kor társadalmában különálló rendet képviseltek, sőt a kívülállók hittek abban, hogy varázserejük van, „bájoló tehetségűek”. Külön szokásaik, sajátságos eszközeik és ruházatuk volt. A pásztorok rendje tovább tagolódott aszerint, hogy milyen állatra vigyáztak: a legnemesebbnek a juhászt tartották, „a juhász nem kanász” hangzott a mondás. A legalsó rétegbe a kanászok tartoztak, ők voltak a legdurvább természetűek az amúgy sem túl szelíd pásztorok társadalmában, ennek megfelelően a legtöbb kétes múltú személy a kanászok rendjét erősítette. Gondoljunk bele milyen elképesztő szilajságot és rátermettséget kíván, hogy valaki hónapokig kint éljen az erdőben, vigyáz a rábízott állatokra, és akár hóban-fagyban is megél egyszál maga, jobbára azokkal az eszközökkel, amiket képes elcipelni. Igen szerény mértékben ugyan, de volt kapcsolatuk a külvilággal a makkolttatás alatt, és bizonyos időközönként élelmet is eljuttattak hozzájuk.

20200120 kanasztulok 700

szep kanaszbalta 700Jellegzetes pásztor eszközök: tülök és balta, vagy ahogy a pásztorok hívták: valaska. Gyakran egymás ellen is használták. 
Forrás: Lackó Dezső Múzeum

A közhiedelemmel ellentétben a bakonyi sertés az az ősi fajta, melyet ridegen tartva makkoltattak, nem pedig a mangalica, de ez utóbbi magyarországi megjelenése összefügg a bakonyi fajta eltűnésével. A 18. század végén jelent meg a zsírosabb húsú, nagyobb tömegű mangalica, mely a délvidéki fajták és a helyi – elsősorban vad, illetve bakonyi – sertések keveredéséből jött létre. A szállítmányozás fejlődésével, illetve a takarmánynövények széles körű elterjedésével már nem volt szükség a szívós, a gyaloglást és a rideg tartást rendkívül jól tűrő (egyébként közkedvelt és nagyon ízletes húsúnak tartott) bakonyi sertésre, így a sorsa megpecsételődött: a XX. század elejére teljesen eltűnt, még hírmondónak sem maradt belőle. A zirci cisztercita apátság sokáig őrzött egy kitömött példányt, mely az 1930-as években tönkrement. Nem sokkal később hasonló sorsra jutott maga az állattartási forma is: a ’70-es évekre végleg eltűnt hazánkból a nagy hagyományokkal bíró, évszázadokig meghatározó rideg legeltetési módszer. Esetleges újbóli hazai alkalmazása jelenleg lehetetlen, mivel jogszabály tiltja erdőterületeken történő sertéslegeltetést, de a Kárpát-medencei részleges újjáélesztésére épp a közelmúltban indult egy sikeres szerbiai kísérlet.

 

Ébredő vulkán szoborpark a Halápon

2019-09-16 Halap ebredo vulkan szoborpark 01A 3 millió éves Haláp csonkig bányászott, kietlen, de lenyűgöző bazalt kőfejtőjében, a hegy anyagából készült ősi motívumokat idéző, hatalmas kőszobrok fürödtek a lemenő nap sugaraiban, egy augusztusi délután. Parányi embersereglet terített asztalok és a rajtuk heverő finomságok társaságában kíváncsi szemekkel meredt a figyelmet kérő szobrászokra: „Zozóra” és „Reára” akik alkotótársként megnyitották a szimpóziumot: elmesélték, hogyan vált egy merész álom valósággá, és bemutatták az alkotásokat is.
Rhea Marmentini és Balanyi Zoltán – a szimpóziumot szervező alkotópáros – nagyon régóta ismerik egymást. Útjaik elváltak egy időre, de két évvel ezelőtt Spanyolországban ismét találkoztak. Az örömteli találkozást Rhea ötlete koronázta meg: az elgondolása szerint kettejüknek a Balaton-felvidéken fekvő, valaha tomboló vulkánok tetején, a hegyek saját anyagából, a környezetbe és a tájba szervesen illeszkedő szobrokat kellene emelni, melyek elkészültük után ott maradnának a születésük helyén. Az ötlet magja Zoltán személyében termékeny talajra hullott, aki erős helyi kötődése révén megkereste kedves barátját, a Kékkúton élő Somogyi Győző képzőművészt még 2018 őszén. Az ő segítségével a szobrász igen hamar a Bakony–Balaton UNESCO Geoparkot fenntartó és alapító Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóságán, Puskás Zoltán igazgatói úr irodájában találta magát, aki támogatásáról biztosította őt. Innentől kezdve felgyorsultak az események, és egy gyorsan kibontakozó, és igen széleskörű összefogás született a rendkívüli ötlet megvalósítása érdekében. Rhea eredeti felvetése alapján a Hegyestű Geológiai Bemutatóhely szolgált volna a Vulkán Szoborpark bemutató tereként, de az a jelenlegi funkcióját ellátva képtelen lett volna méltó módon otthont nyújtani az alkotásoknak. Végül Korbély Barnabás geopark csoportvezető javaslatára került a Haláp, illetve a tetején elterülő felhagyott kőbánya a figyelem középpontjába. Az ötletet felkarolta Bedő Lajos Sándor, Zalahaláp polgármestere, és az egykori bányát tulajdonló Basalt-Középkő Kőbányák Kft. képviselője, Laub Ernő ügyvezető, aki ingyen bocsátotta a terület egy részét és az ott fellelhető köveket a művészek rendelkezésérére. Az alkotók egy alapítvány is létrehoztak, hogy több évtizedes időtávban gondolkodva, egy minden évben megrendezendő szobrászszimpózium formájában biztosítsák az alkotási folyamat feltételeit.
2019-09-16 Halap ebredo vulkan szoborpark 07A most lezajlott szimpózium sikeréért az alkotók az erejüket és a pénztárcájukat nem kímélve dolgoztak. A „termés” nem maradt el, és magért beszél: nyolc darab, a helyben fellelhető bazaltszobor készült el négy hét leforgása alatt, melyek nagy része 3–6 tonna tömegű. Az egyedi érzésvilágú és arculatú szobrok egészen hihetetlen módon illeszkednek bele egy vulkán megnyitott gyomrában ülő tájsebbe, melyet megkoronáz a lenyűgöző kilátás, a délebbre elterülő vulkánok és a hátuk mögött megülő Balaton látványa.

2019-09-16 Halap ebredo vulkan szoborpark 02 2019-09-16 Halap ebredo vulkan szoborpark 06

Az alkotóktól egyáltalán nem állt messze eddig sem a tejsebekkel való, művészeti megközelítésű törődés. Rhea a spanyolországi Serra Calderona egyik magaslatán megalkotta az El Dragon de la Calderona-t, mely egy kőfejtőben – a tájnak szerves részét képező –, alkotóműhelyként és lakóházként funkcionáló műalkotás. Zoltánnak pedig rég dédelgetett álma annak megvalósítása, hogy a kőbányászat során szobrászokat alkalmazzanak, akik a bányászát ejtette tájsebeknek alakot, művészi formát adnának a termelés bizonyos fokú irányításával.
Reméljük, egy sok évtizedes és termékeny alkotói folyamat vette kezdetét ezzel az eseménnyel, és számos szobor fogja díszíteni az egykori kőbányát, mely ékköve lesz a Bakony–Balaton UNESCO Geoparknak és magának a környező tájnak egyaránt. Sok sikert kívánunk a munkájukhoz!

Fotó: Korbély Barnabás

2019-09-16 Halap ebredo vulkan szoborpark 04